Festői absztrakt banner
Páros konzultáció

Patchwork családok

A mozaikcsaládok kialakítása az egyik legösszetettebb kapcsolati helyzet, amellyel egy pár szembesülhet.

Első ismerkedő alkalom • Budapest vagy online

Ilyenkor nem csupán két ember próbál közös életet építeni, hanem korábbi kapcsolatok, gyerekek, veszteségek, lojalitások, sérülések és családi történetek is jelen vannak a kapcsolatban.

Sok pár meglepődik azon, hogy miközben szeretik egymást, a mindennapok mégis tele vannak konfliktusokkal, feszültséggel vagy bűntudattal.

A mozaikcsaládok nehézségei gyakran nem abból fakadnak, hogy valaki rosszat akar. Sokkal inkább abból, hogy minden szereplő hozza magával a saját kötődési történetét, veszteségeit, félelmeit és védekező működéseit.

A kapcsolat számunkra nem pusztán érzelmi szükséglet, hanem biológiai biztonsági szükséglet is. Egy válás, szakítás vagy családi átrendeződés után az idegrendszer gyakran fokozott érzékenységgel reagál a közelségre, az elutasításra, a féltékenységre vagy a bizonytalanságra. Emiatt olyan helyzetek is erős érzelmeket aktiválhatnak, amelyek kívülről jelentéktelennek tűnnek.

Gyakori kérdések lehetnek

  • Hogyan kapcsolódjak a párom gyerekéhez?
  • Hol vannak a határok az exkapcsolatokkal?
  • Mit kezdjünk a féltékenységgel vagy a lojalitáskonfliktusokkal?
  • Miért érzem úgy, hogy mindig háttérbe szorulok?
  • Hogyan lehet egyszerre jó szülőnek és partnernek lenni?
  • Miért ugyanazokat a konfliktusokat ismételjük újra és újra?

A mozaikcsaládokban különösen könnyen kialakulhatnak önbeteljesítő kapcsolati körök. Az egyik fél több közelségre vágyik, a másik túlterheltnek érzi magát. Az egyik bizonytalan, ezért kontrollálni próbál, a másik ettől még inkább eltávolodik. A gyerekek reakciói pedig tovább aktiválhatják a felnőttek korábbi sérüléseit és félelmeit.

A közös munka során nem azt keressük, ki alkalmazkodjon jobban, és nem is azt, ki a hibás. Sokkal inkább azt próbáljuk megérteni, hogyan lehet egy olyan új családi rendszert kialakítani, amelyben a korábbi veszteségek, kapcsolatok és lojalitások mellett is létrejöhet biztonság, kapcsolódás és valódi együttműködés.

A mozaikcsalád nem egyszerűen két család összeillesztése. Sokszor egy teljesen új kapcsolati rendszer megszületése.

Ehhez pedig időre, tudatosságra és arra van szükség, hogy a szereplők ne csak egymás reakcióit, hanem a mögöttük álló sérüléseket és szükségleteket is megértsék.

Írások

Szakmai írások kötődésről és párkapcsolati dinamikákról itt olvashatók.

Ingyenes eszközök pároknak

Milyen a párkapcsolati dinamikátok?

24 kérdés pároknak, ~6 perc. Egy konkrét konfliktusra fókuszálva megmutatja a két kötődési mintázatotokat és a közöttetek kialakuló jellemző dinamikát.

Kapcsolati kvíz pároknak

Most robbant egy konfliktus?

A Vihar után vezetett feldolgozás segít szétválasztani a rétegeket egy friss helyzetben — mielőtt belemélyednétek a közös munkába. Az első két fázis regisztráció nélkül, ingyen kipróbálható.

Vihar után eszköz megnyitása

Visszajelzés

Úgy érzem, hogy a lehető leghitelesebb segítő vagy. Rengeteg veszteséged van (bevallom, én például csak ebben a pillanatban, ma este értettem meg, hogy mi a patchwork család drámája), de hihetetlenül ügyesen transzformálod át a veszteségeidet a segítésbe, amire elképesztő nagy szükség van. Ami vagy, az minden büszkeségre és magabiztosságra okot ad!

Bejelentkezés

Foglalj időpontot online

Személyesen Budapesten, vagy online.

A bejelentkezés első, kölcsönös ismerkedő alkalomra szól, ahol kiderül, tudok-e segíteni, és neked is megfelelő-e, ahogy dolgozom. Szülőkonzultáció kivételével az első foglalás mindig ilyen alkalom.

Szolgáltatás
Időpont
Adatok
Kész

Válassz szolgáltatást

Betöltés…

Ha nem találsz megfelelő időpontot, írj egy emailt.

Kompetenciahatárok

Mivel foglalkozom?

Az élethelyzeted javításával, a kapcsolati mintáid átdolgozásával, az önismereted mélyítésével és a konfliktusaid felnőtt rendezésével.

Mivel nem foglalkozom?

Fontos tudni, hogy a konzultációk feltétele a pszichésen egészséges állapot. Nem vagyok orvos, nem végzek gyógyító tevékenységet, és nem foglalkozom mentális betegségekkel. Ha aktuálisan nehéz helyzetbe jutottál, de kész vagy felelősséget vállalni a fejlődésedért, szeretettel várlak a folyamatban.