Egy párkapcsolati dinamika anatómiája

Anna és a párja, Gábor vendégségben vannak, a férfi egyik barátja valami „férfias viccet" mesél arról, hogy „van egy csaj, aki egész éjjel bírja", Gábor is nevet, bekapcsolódik. Anna mutatná a tekintetével, hogy ez neki kicsit rosszul esett, de Gábor nem reagál, csak legyint, jaj, ne legyél már ilyen. Anna arrébb megy, később visszatér, és a férfiak még mindig hasonló témákon nevetnek.

A sérülékeny gyermeki rész aktiválódása

Anna elhagyott, megalázott, mellőzött gyermek-része azonnal megjelenik. A viccelődés érzékenyen érinti a női önértékelését, amikor a férfiak más nőkön nevetnek, szexuális teljesítményről beszélnek, mindezt kicsit degradálóan, ráadásul úgy, hogy ő is jelen van. Azt érzi, hogy ő nem elég jó nő, nem értékes, mások fontosabbak, izgalmasabbak nála, a párja pedig nem tiszteli. Amikor jelez, a másik pedig legyint, nevet és továbbáll, az a tehetetlenség- és elhagyatottság érzését kapcsolja be: nem ér el a másikhoz a hangja, az érzései nem számítanak, nem tud hatással lenni, a férfi nem őt választja. Gábor és a férfiak alkotnak közösséget, Anna kívül került a kapcsolaton, próbál hatni, de eredménytelenül.

Egyre erősödik benne a frusztráció, a düh és a szégyen a teljes megsemmisülés-érzésig, hogy ő csak opció, nem választás, elárulták. Megalázva érzi magát, hogy egy ilyen ostoba vicc miatt, hogy ilyen alacsony a színvonal, és neki még itt is harcolni, küzdeni, bizonyítani kell. És még le is intik, pont, mint gyermekkorában, amikor semmilyen kontrollja nem volt a hozzá közel álló emberekkel.

Ezek az élményei egyre gyakoribbak, elég, ha azt látja, Gáborhoz közel hajol egy nő, és az az intimitás, ami köztük kellene, hogy legyen, most átkerül a nő és Gábor terébe. Ő kidobódik a semmibe, nincs helye, nincs többé "mi". Megint kicsi és elhagyatott, kívül került a körön, ahogy régen az apjával, akinek a húga volt a kedvence.

A konfliktus kirobbanása

– De hát nem csallak meg, nem érted? — kiabálja Gábor otthon, mert lassan elege van ezekből a jelenetekből. Anna lefagy, megint félre van értve, majd magyarázni kezdi, hogy mit érez. Indulatos, mert Gábor tette vele azt, hogy neki most ennyire fáj. Egyszerre dühös rá emiatt, és egyszerre szeretné, ha a férfi megnyugtatná, megvigasztalná őt.

Gábor viszont szintén máris a saját gyermekkorában találja magát, ahol bármit tett, semmi nem volt elég jó. A szülei konfliktusai harcterén élt, ahol ő volt a problémamegoldó, a testvérei közül az, aki kisimítja a dolgokat. Ő volt a jó gyerek, akivel nincs baj, aki nem terhel senkit, de aki így is gyakran büntetést kapott. Igyekezett hát meghúzni magát, kivonulni, elkerülni az ilyen helyzeteket. Folyamatosan a többieket monitorozta, hogy előre jelezze a veszélyt, a saját igényei nem is léteztek, nem hogy kimondta volna azokat. Felnőve mindig, mindenhol harmóniára törekszik, azt szeretné, ha béke lenne és barátságosság az emberek között. Amikor a levegő sűrűsödik, ha azt érzi, jönnek a "nehéz érzések", megijed, mert azok veszélyesek, konfliktust jeleznek, ahol ő megint kicsi és tehetetlen lesz, aki képtelen hatással lenni az eseményekre. Igyekszik békíteni, és ha nem sikerül, átmegy a másik szobába és elbújik.

Annával szemben most ő is azonnal ingerültté válik: egész héten leste a kívánságait, mindent megtett, de nem ért semmit, megint itt van az, amit annyira igyekezett elkerülni.

Önvédelmi stratégiák

Anna helyre akarja állítani a kapcsolatot, ami számára megszakadt akkor, amikor kívülre kerülve kezdte érezni magát. Gábor pedig véget szeretne vetni a konfliktusnak, azonnali megoldást keres. Lekapcsol, elvágja magát az érzéseitől, mert ő így küzd meg, ezt sajátította el gyerekkorában, a jelzéseinek nem volt értelme. Nem mondja el, hogy érzi magát, csak elkerülni próbál, racionálisan védekezni és magyarázkodni kezd: az nem úgy volt, nem az hangzott el, Anna félreérti, már megint igazságtalan vele.

Annának arra lenne szüksége, hogy a férfi azt mondja, itt vagyok, veled vagyok, látlak, hallak, megértem az érzéseidet, te vagy a legfontosabb, sosem hagylak el. Ehelyett azt tapasztalja, hogy Gábor egyre hidegebb, áthúzza, amit mond, megkérdőjelezi őt, és a távolság egyre csak nő.

Gábornak pedig egy kis nyugalomra lenne szüksége, de minden higgadtsága és racionális érvelése ellenére a feszültség csak egyre nő.

Mivel Gábor elvágta magát az érzéseitől, Anna számára nincs jelen, és ő kétségbeesetten próbálja áttörni ezt a falat, eljutni a férfihoz. Legmélyebb elhagyás-sebe aktiválódik, most már magas hangon beszél, sír, dühös, azonnali közelséget és megnyugvást akar.

Gábor pedig menekülne, ez maga a rettenet, egy káosz, amit ő képtelen irányítani, egy vulkán, ami maga alá fogja temetni. Azt szeretné, hogy a máskor olyan meleg szívű Anna, akinél a kapcsolat elején éppen az fogta meg, hogy megérti őt, most is kedves legyen. Annát magas polcra helyezte, ha ennek a nőnek meg tud felelni, az lesz ám az igazi elismerés. Csodálatos ez a nő, és ő tényleg jó ember akar lenni, Anna segít neki, de ezt a veszekedést nem akarja, ilyenkor annál brutálisabb tapasztalat, hogy ő mégsem elég.

Mindig ugyanazokban a körökben találja magát, nagyon igyekszik, szereti Annát, szeretne rá vigyázni, de valami mindig rosszul sül el, és nem tudja, mit tegyen, mert számára nem logikusak ezek a reakciók, így nem tudja kiszámítani, elkerülni azokat. Az fáj neki a legjobban, hogy Anna nem bízik benne, ami neki azt jelenti, hogy ő csalódást okoz, és mindig újabb jön. Ő akkor van jól, ha körülötte mindenki jól van, mert az jelenti azt, ő mindent jól csinált és nincs veszély. Amikor Anna nem mosolyog és jönnek a nehéz érzései, máris megszólal benne a vészcsengő, mert konfliktust jelez. Teszi, amit tud, gyorsan megpróbálja megmagyarázni a helyzetet, hogy mielőbb vége legyen és azt érezze, kész, megúsztam. Dühe annak szól, hogy Anna megint ezeket a nehéz érzéseket kelti benne.

Annát pedig éppen Gábor megfelelése fogta meg, az, hogy a férfi mindent megtesz a szeretteiért. Majd akkor érte is megtesz mindent, így ő lesz az, aki mellett igazán biztonságban érezheti magát. Kivéve ilyenkor, amikor azt érzi, hogy a férfi azonnal ellenáll az ő érzéseinek. Nem érti, hogy ha szereti őt tényleg, akkor miért bántja? Hova tűnt a "mi" és az "együtt" ilyenkor, és miért vonul ki a férfi, ténylegesen is, végképp elhagyva őt?

A férfi gyors magyarázkodása éppen azt erősíti benne, hogy ő nem fontos, nem érdekesek az érzései, Gábor pont hogy nem kíváncsi rájuk, csak oldják már meg, haladjanak. A férfi ingerültsége miatt pedig rossznak érzi magát, már megint ő a hisztis, a problémás, a túlérzékeny. Gábor számára ez egyre kontrollálóbb viselkedés, pedig Anna nem elsősorban az ő viselkedését szeretné irányítani, hanem azt tudni, hogy ha a férfi megérti őt, az garancia lenne arra, hogy ez többet nem fordul elő. Nem kell ezt a fájdalmat éreznie többet, ami miatt ő is dühös a férfira.

Az eszkaláció

Anna még mindig keresné a kapcsolatot, az nyugtatná meg, ha a közelség helyreállna, de Gábor csak egyre távolodik, bezár, elhallgat. Akárhogy is jelez, bármit mond Anna, egyre kevésbé érzi megértve magát, ahogy Gábor egyre hátrébb lép. A férfi is azt érzi, hogy nincs megértve, már minden választ kipróbált, egyszerűen nincs olyan, ami segíthetne. Nem Annán, hanem azon, hogy most azonnal vége legyen a konfliktusnak.

Anna abban nőtt fel, hogy a szeretet hol van, hol nincs, Gábor pedig abban, hogy a közelség fenyegető. Anna kapaszkodna, Gábornak ez túl sok, és nem tudja, hogy kell bent maradni. Anna egyre inkább elveszti Gábort, ezért megy utána, kiabál, sír, fenyeget, a férfi erre most már egyenesen menekül.

Anna nem érti, hogy Gábor magától is visszatérne. Gábor nem érti, hogy Anna érzései nem nyelik el őt, nem semmisítik meg. Annát közben újabb és újabb fájdalmak érik, a megnyugvás helyett egyre érzékenyebb, egyre instabilabb, most már totálisan elhagyva érzi magát. Gábornak bármit tesz vagy mond, hatástalan, ezért végső kétségbeesésében, hogy vége legyen ennek a fájdalomnak, azt mondja, akkor szakítsanak.

A félelmek beteljesülése

Anna azt érte el, amitől a legjobban rettegett: a konfliktust kiváltó elhagyás élménye után még többet kapott belőle, a végső “nem kellesz"-ig. Számára a konfliktusban Gábor minden reakciója azt mutatta, hogy ő nem fontos, mégsem szerethető, akkor nyilván minden korábbi is hazugság volt. Főleg, ha a férfi ilyen könnyen odadobja, nem küzd érte. Gábornak pedig minden próbálkozása Anna csillapítására kudarcba fulladt. Úgy érzi, a nő folyamatosan megkérdőjelezi a szavait, kiforgatja azokat és máshogy összerakva dobja vissza, csak hogy bizonyítsa, neki van igaza, Gábor a hibás, hogy ő egy hazug, rossz ember. Neki is a legmélyebb félelme vált valóra.

A kapcsolati szorongás felerősödése

Anna szeretne bízni benne, de mindig újabb ingerek jönnek, nem tud megpiheni, állandóan félni, szorongani kell, hogy elveszítheti a férfit. Gábor pedig nem tudja abba a nyugodt, békés életbe beleengedni magát, amire ezzel a szeretett nővel vágyna, és ahol ő el van ismerve. Mert mindig ott a veszély, hogy bármelyik percben valami dráma lesz, a legváratlanabb helyzetekben.

Anna kimerült abban, hogy az, ami neki fontos, valahogy nem megy át, mintha ő láthatatlan lenne. A férfi tényleg mindent megtesz, de éppen azt, ami neki olyan nagyon fontos, mintha nem hallaná meg. Amint mondana valamit, azonnal ellenállással találkozik, így tényleg kezdi leértékelni azt, amit a férfi egyébként tesz érte. Ő azokat nem kérte, miért nem arra a kevésre figyel a másik, amit tényleg kért?

A férfi azzal érvel, hogy Anna veszekszik, bezzeg, ha más módon fejezné ki az igényeit, akkor elfogadná. Valójában azonban a kéréseket sem szereti, lázadni kezd, neki ne mondják meg, őt ne kontrollálja a másik, ő olyan, amilyen. Neki a kérések is fenyegető elvárások. Anna tehetetlen, és Gábor is az. Nem tudják, mi és hol romlott el ennyire.

A visszacsillapodás

A konfliktus aztán visszacsillapodik valahogy, de Annában távolság van, mert az eszkaláció nagy részében már azzal volt elfoglalva, hogy ne veszítse el a férfit, a kislány küzdött benne, csak el ne hagyják. Közben az eredeti igénye nem lett kielégítve, és végül nem hogy megértést kapott volna, de egyre rosszabbnak kellett éreznie magát, az elhagyásig, a teljes megszégyenítésig.

Gábor kivonult, de nem nyugodott meg, funkcionálisan lekapcsolt, hogy túléljen, de belül összeomlott, szégyent élt meg, azt, hogy megint mindent elrontott. Áldozati szerepbe kerül, passzívvá, tehetetlenné válik, Anna viszont ezt nem engedheti meg magának, mert végtelenül ijesztő számára az, hogy ha nem tesz semmit, elveszítheti a férfit. Így még inkább túlműködik, most már azért, hogy a férfit visszahúzza, ezért empatikus lesz, magyaráz, vigasztal, de ettől azt érzi, felcserélődtek a szerepek. Pont, mint gyerekkorában, amikor nem elég, hogy nem kapta meg a vágyott szeretetet, nem tudott hatást elérni, de még neki kellett megérteni az apja érzéseit. Mindettől végtelenül keserű és kimerült.

Gábor végül sértődötten igent mondott az eredeti kérésre, de miért ilyen áron? Miért kell mindig ennyit harcolnia, küzdenie, miért nem jár neki a megértés attól, aki állítólag szereti?

A férfi ugyanezt érzi, ha a nő szereti őt, miért nem fogadja el? Miért nem hiszi el, amit mond, miért kell folyton bizonyítani, bizonygatni? Végül megtette, amit a nő kért, mert jobb a béke, de benne is távolság van.

Újabb kör: rendezetlen maradékok

Ha a nő megölelné, az Gábornak elég lenne, máris azt érezné, hogy ő mégis el van fogadva. Anna azonban most nem képes a testi kontaktusra, neki a megértés lenne az első, azt pedig nem kapta meg.

Ha a konfliktus odáig eszkalálódott, hogy szakítottak is, a másik lehetséges elvesztése mindkettőben kisüti a feszültséget, és már csak közel akarnak kerülni egymáshoz. Ilyenkor békülékenyek és képesek önreflektíven közeledni, átbeszélni, hogy mi történt, mit éltek át.

Ha ez nem történt meg, csak egy ponton abbamaradt a konfliktus, akkor Gábor azt érzi, végre talán haladnak, talán nem lesznek már akkora rohamok. Anna azonban érzi a rendezetlenségeket, és újabb kör indul, most egy horizontális. A nő is szeretné helyreállítani a közelséget, de neki a tisztázás lenne az útja, az, hogy megegyezésre jutnak az adott témában, amitől megint helyreáll a „mi" érzése. Ahol őt megértik, elismerik a félelmeit és vigyáznak rá, ott érzi biztonságban magát. A testi közeledéshez pedig biztonságra van szüksége, csak akkor tudja beleengedni, átadni magát, még ha az csak egy ölelés is.

Ugyanez a távolodás megjelenhet benne mindössze attól is, hogy nem kapcsolódnak eleget a hétköznapokban, és a kapcsolódás neki az, ha látva, hallva, megértve érzi magát. Ha nincs kommunikáció, testileg sem tud közeledni. A férfi odajönne, megölelné, de Anna hidegen reagál. Melegségre vágyik ő is, de nem így, neki nem ez a közeledés módja. Gábor erre elutasítva érzi magát, és még kevesebbet kommunikál. Mindketten bezárkóznak, a másikra várnak, de ők maguk nem mernek kezdeményezni, nehogy megint visszautasítással találkozzanak. Máris neheztelnek egymásra, Anna azért, mert Gábor biztosan nem szereti, hiszen nem akar vele beszélni, Gábor ugyanezt gondolja, mert Anna nem fogadja a fizikai közeledését.

Mindebből újabb feszültség gyűlik, amíg legközelebb ismét be nem triggerelődik valamelyikük, jellemzően Anna, és megint egy "függőleges" konfliktus csap le rájuk.

Vagy pusztán Annának elege lesz, jelezni kezd, kérdezni, faggatni, miközben dühös, hogy el van hanyagolva és még neki kell kérni, Gábor pedig még jobban bezár, mert már megint "cseszegetve" van.

Cirkularitások

Ráadásul minden ilyen ciklus mélyíti magát, mert a nagy veszekedés után nagy közeledés jön, újabb remény, hogy most jó lesz, így marad, hiszen ez az, amit keresnek, most szeretve, most elfogadva érzik magukat. A következő konfliktusnál pedig annál nagyobb lesz a csalódás és annál elkeseredettebb harcot fognak vívni. A kapcsolat alapja a sűrűsödő szakítások és kibékülések miatt egyre bizonytalanabbá válik, a szorongó Annát ez még triggerelhetőbbé teszi, Gábor pedig még inkább fél majd az újabb drámáktól.

Ő még jobban igyekszik megfelelni, hiszen ezt az egy útját ismeri annak, hogy változtasson, de ez egy gyermek működése, aki Annát nem képes megtartani, így nincs számára biztonság. Neki megértőnek kellene lennie, elfogadónak, puha nőnek, támasznak, de miközben ő érti meg a másikat, azt éli meg, hogy csak akkor kapja meg a férfit, ha lemond a saját igényeiről. Számára a kapcsolat kevésbé lesz kölcsönös, inkább egyoldalú túlélésre játszik. Érez valamit, jelez, nem kap reakciót, aztán neki kell megérteni, tartani, visszahúzni a másikat, miközben önmagát lassan elveszíti. Szerinte ő eleve a kapcsolatért küzdött, de már azért is küzdenie kell, hogy a másik ne omoljon össze, miközben az ő összeomlásának nem lesz tere.

Gábor ezzel szemben csak fut az események után, azt érzi, hogy minden Annáról szól. Folyton az ő érzései, az ő nehézségei a téma, vég nélkül hallgatja a magyarázatait, eleve, ha csak a nő beszámolóját a napjáról kell meghallgatnia, és lehetőleg jól reagálnia, teljesítést igényel tőle. A folyamatos megfelelésben, igyekezetben, készenlétben állásban ő is azt érzi, hogy elveszíti önmagát.

Miközben mindketten a szeretetet és az elfogadást keresik, ami olyan gyógyító tudna lenni a számukra és "békeidőkben" meg is kapják egymástól, a tragédia az, hogy végül is egymás legmélyebb félelmeit váltják valóra, egymás legfájóbb sebeire nyomnak rá.

Kettős érzések

Anna nem "túl sok", és Gábor nem "érzéketlen", hanem egy rendkívül fájdalmas pillanatban Anna kapaszkodással, Gábor pedig leválással próbálja szabályozni magát. Ez a szívszorító helyzet végül oda vezet, hogy mindketten mélyen meg nem értve érzik magukat, és dühösek ennek igazságtalansága miatt.

A másik énje kettéválik: a vágyott énre, aki, amikor közel van, biztonságot, elfogadást ad, és arra, aki bánt, aki minden rossz érzésüket okozza. Anna számára a férfi bántó énje hideg és elérhetetlen, vagy éppenséggel egyenesen flegma és gúnyos. Gábor számára pedig a nő bántó énje kritikus, dühös, leértékelő és megsemmisítő.

A "függőleges" konfliktusok a gyermeki sebeket játszák újra, a horizontálisak pedig a rendezetlen maradék, amely csak gyűlik és halmozódik, minden irányban eszkalálódva, és a kapcsolat egyre kaotikusabbá válik. A vágyott és a bántó ének egyre inkább egymás mellé kerülnek, a szeretet mellett megjelenik a gyűlölet, afelé a másik arc felé, aki már nem csak ezt a mély fájdalmat, hanem annak a jelzésére érkező bántást is okozza.

A remény, csalódás és újra remény ciklusai lerövidülnek, és túlsúlyba kerülnek a rossz érzések. A közeledés ezeknek a jóvátételére történik, de már csak az idegrendszer keres pillanatnyi megnyugvást, a tünet keresi a közelséget, ahol csillapodhat. A problémákat érdemben már nem tudják rendezni, így az idegrendszerük hiperéber lesz, veszélyt, aztán megoldást keres, de csak még nagyobb problémát generál, amit aztán újra csillapítani kell és így tovább.

A szégyen, a vád és az önvád elmélyülése

A kapcsolatban már mindketten rossznak élik meg magukat, ami elviselhetetlen, és mennének a másikhoz feloldozásért, jóvátételért, de ehelyett újabb és újabb bántó körökbe keverednek. A bántások végül mélyebbre mennek, mint a pozitív érzések, amiket egyébként adnak egymásnak. A másikra már emiatt is haragudnak: szeretnék önmagukat jónak, szerethetőnek megélni, ehelyett egyre több a szégyen bennük.

Anna a kapcsolaton keresztül létezik, Gábor pedig a kompetenciáján keresztül, de a kapcsolat és a kompetencia is folyamatosan meg van kérdőjelezve, így egyikük sincs többé biztonságban, folyamatosan szoronganak.

Pedig olyan szépen kezdődött, annyira szerették egymást, Gábor számára tényleg Anna a nagybetűs nő, Anna most is azt érzi, hogy egyszerűen nem tud a férfi számára a legfontosabb lenni, hiszen ha az lenne, a kapcsolat nem szakadna meg újra és újra, a férfi nem menekülne előle. Gábor szintén a nagybetűs férfi Anna számára, mégsem érezte még ennyire rossznak magát egy kapcsolatban sem.

Azt az ígéretet, ami a kapcsolatban volt az elején, egyszerűen nem tudják megvalósítani vagy fenntartani, pedig őszintén szeretik a másikat. Nem rossz emberek, csak ennyire fáj nekik, hogy a saját igényük nem elégül ki. Minél fontosabb a másik, és minél komolyabban gondolják a kapcsolatot, a tét annál nagyobb, és annál fájdalmasabb, ha abban a kezdeti reményben csalódnak. A legkorábbi sebek könnyebben elérhetők, mert a másik igazán számít, és ő az, akitől biztonságot kellene kapni.

A kapcsolati ígéret

A kapcsolat elején Anna szívét azonnal megnyitotta Gáborban a magányos, igyekvő fiú, és Gábor is felismerte az elhagyatott kislányt Annában. Gábor megértést kapott Annától, Anna pedig gondoskodást Gábortól, mindketten a gyógyírt jelentették egymás számára.

Ez a kapcsolat ígéret volt Annának arra, hogy ez a férfi már marad, nem fogja elveszíteni, nem kell belehalnia, Gábornak pedig arra, hogy itt majd mindent máshogy csinál, sokkal jobban, és akkor semmi baj nem történhet, majd erre a kapcsolatra képes vigyázni. Nem is az elismerést hajszolja, hanem ezt az érzést, hogy ő cselekvően képes tenni a kapcsolatért.

Most pedig ott tartanak, hogy csak még jobban feltépték az eredeti sebeket, és nem az apjuk, nem az anyjuk, akiktől ezt már megszokták, hanem éppen az az ember, aki a legfontosabb, aki a reményt jelentette, hogy ez most máshogy lesz. Még egy korábbi rosszabb párkapcsolatuk sem volt ennyire rossz.

Legmélyebb sebek

Rossznak érzik magukat, de a másik, aki biztosíthatná őket arról, hogy ez nem így van, már képtelen erre. Anna mindennél jobban szeretné megvigasztalni Gábort, hogy hiszen ő jó ember, értékes, de ez csak akkor sikerül, amikor a férfi vágyott énje van elől a számára. Amikor az szerinte bántja őt, ő is bántani kezd. És Gábor mindennél jobban szeretné bizonyítani Annának, hogy a nő mennyire szerethető, a konfliktusoknál mégis újra és újra elhagyja őt. Képtelenek rá, a saját hiányaik nem engedik.

Anna eleve nem érzi szerethetőnek magát, a férfihez is így közelít, akit ezzel csak egyre távolít, amitől még szerethetetlenebbnek érzi magát, és még elhagyatottabbnak.

Gábor eleve elégtelennek érzi magát, ami elviselhetetlen szégyent okoz a számára, még jobban teljesít, de csak a nő leértékelését éri el, amitől még rosszabbnak érzi magát.

Ezekben az érzésekben régen nem volt felnőtt, aki megtartotta, megvigasztalta, felmentette volna őket, és most sincs. A másik nem képes erre a saját érzékeny pontjai miatt, és önmagukat sem képesek megtartani.

Mind a két oldalon kimenekülnek, Gábor, ahogy elvágja magát az érzéseitől és racionalitásba, majd lezárásba menekül. De valójában Anna is, aki nem marad a fájdalmával, nem képes azt viselni, helyette "hisztizni", veszekedni kezd, azonnali választ akar. Gábor számára ez túl sok érzés, de valójában itt is a legmélyebb érzések kerülése történik.

A vágyott és a bántó én

Anna így hozza létre Gábor bántó arcát: a veszekedéssel védekezőbe tolja, megijed, tehetetlenséget él meg, így képtelen megfelelően reagálni. Majd amikor azt érzi, a nő őt kritizálja, dühös lesz, védekezni kezd, majd visszatámad. Amikor Anna erre szintén támad, Gábor végül rárakja a telefont, kimegy a szobából, elmegy otthonról, akár szakít — és ez Anna számára a létező legnagyobb bántás: az elhagyás.

Gábor tényleg bántóvá válik Anna számára, amikor a sérülékeny gyermeki része és védekezése aktiválódik. De Anna nem tud rá úgy nézni, mint egy dühös, megbántott gyerekre, akit felnőttként egyszerűen megvigasztalna, mert ő maga is éppen a sérülékeny gyermeki részében van. Ebből a gyermeki nézőpontból a férfi lesz a felnőtt, a nagy, aki ezt teszi vele, és akire ő nem tud hatással lenni, de tőle várná, hogy legyen okos, nyugtassa őt meg, amire persze a másik ilyenkor képtelen, sőt, tovább bántja, és ettől még félelmetesebbé válik.

Anna gyermeki énrésze nem tudja egyszerre elviselni a két ellentétes élményt, hogy a férfi szerető őt és mégis fájdalmat okoz: vagy egyiket, vagy másikat éli meg. Ezekhez az állapotokhoz rendeli aztán a jó, vagyis a férfi vágyott énjét, máskor meg a rossz, vagyis a férfi bántó énjét. Amikor Anna biztonságban van, Gábor meleg, törődő, szerető és szerethető, amikor azonban aktiválódik nála az elhagyás és emiatt a fájdalom, Gábor rossz lesz, bántó. Nem létezik egymás mellett a két élmény, vagy az egyik vagy a másik lesz totális, nincs köztes állapot.

A konfliktus egy pontján Anna már erre a bántó énre reagál, teljes dühvel, a végén egyenesen a megsemmisítés igényével: legyen vége a fájdalomnak, legyen vége annak, aki ekkora fájdalmat okoz.

Gábor pedig szintén létrehozza Anna bántó arcát. A nő az elején valójában nem veszekszik még, csak intenzív, de Gábor számára a fájdalom, a sírás, az indulat mind eleve vádnak érződik. Nem azt hallja, hogy sérültem, közelebb szeretnék kerülni, hanem hogy elrontottad, veled van a baj. A kivonulással magát próbálja menteni a bukástól, a kontrollt próbálja visszaszerezni és az érzelmi intenzitást csökkenteni, de védekezéseivel csak egyre növeli Anna kapaszkodását és dühét, míg végül Anna tényleg visszajelzi az ő alkalmatlanságát.

Annának tényleg fáj és emiatt indulatos és túlcsordul, de Gábor mindezt aránytalanul erősen éli meg, és Annára vetíti azt, hogy ő túl sok, mindig újabb igényekkel jön, vele nem lehet jól csinálni, ő teszi őt elégtelenné, míg végül ezzel Anna tényleg azonosul, belép a követelő, kontrolláló szerepébe, és beváltja Gábor legnagyobb félelmét.

Az integráció hiánya

A saját, kapcsolatban aktiválódó, nem integrált belső állapotaik kivetülnek a másikra, és ő válik annak a hordozójává, amit nem tudnak magukban kezelni.

Anna nem képes integrálni azt, hogy a másik visszavonulása nem a kapcsolat vagy az ő megszűnését jelenti. Nem tudja belül tartani az érzéseket, hogy elhagytak, megszűnök, nem vagyok fontos, ezért kívül próbálja szabályozni, ezt a belső állapotot átadja neki, Gábor pedig megéli és reagál rá: egyre távolságtartóbb és hidegebb lesz, eltűnik, míg végül tényleg azzá válik, akinek Anna megéli őt.

A vágyott Anna meleg, elfogadó, büszke rá és mellette jó embernek érzi magát. Amikor nem követel, nincs veszély. De amint elégedetlen, kritikus, dühös lesz, akinek "semmi nem elég", Anna másik, bántó, fenyegető arca lép elő. Ez pedig Gábor saját, integrálatlan szégyenének és elégtelenségének a kivetülése.

A vád mellett az önvád is megjelenik: Anna szégyelli magát, hogy ő túl sok, nehezek, elbírhatatlanok az érzései, Gábor pedig az alkalmatlansága, kudarca miatt. Ez megerősíti őket abban, hogy azért nem kaphatták, kaphatják meg a vágyott szeretetet és elfogadást, mert biztosan eleve velük van a baj.

Végül Gábor elhagyóvá válik, Anna pedig azzá, akinek sehogy sem lehet megfelelni. Mindketten a saját integrálatlan gyermeki énjüket adják át a másiknak, és mindketten azt érzik, hogy a másik csinálja ezt velük.

Az agresszió megjelenése

Anna azt tanulta meg, hogy jelzéseire időnként érkezik válasz, ezért erősebben jelez, Gábor viszont azt tanulta meg, hogy a legjobb, amit tehet, ha elbújik és önmagát csillapítja le. Mivel a kellemetlen érzésektől ilyenkor elvágja magát, a saját szükségleteivel sem kerül kapcsolatba. Azt hiszi, Anna nem hagyja szóhoz jutni, de ez az ő működése kiskora óta. És mivel mindig is igyekezett az elvárásoknak megfelelni, emiatt dühét és agresszióját is elfojtotta. Ehelyett eleinte szomorúsággal reagál, akár depresszióba zuhan. Neheztelését közben egyfajta hideg dühvé transzformálja, ami gyakran passzív ellenállásba torkollik (Stefanie Stahl). Nem mondja ki, mit érez, hanem sértődötten kivonul. Mivel retteg a konfliktusoktól és ezért kerüli azokat, a kapcsolati problémáit nem viszi be, nem beszéli meg, Anna így is hoz eleget, gondolja. Annának jut emiatt az a "rossz" szerep, hogy mindig ő jelzi a problémákat, ezért mintha csak ő generálná a veszekedéseket, amit, ha nem tenne, nem is lenne semmi baj.

Gábor a gyermeki megfelelése miatt Annát nagynak és fölényben lévőnek érzi, akinek nem árulhatja el, mit érez, inkább önként aláveti magát, de ettől ő áldozati szerepbe csúszik, Annából pedig tettes válik, és neheztelni kezd Anna vélt dominanciája miatt. Eltávolodik, ellenáll, védi személyes szabadságát, Annának pedig esélye sincsen ezt tisztázni, mert Gábor kerüli a párbeszédet.

Anna aktívan agresszív: ragaszkodik a maga igazához, vitatkozik, támad. Gábor nem közli nyíltan az akaratát, ehelyett szabotál, egyszerűen csak nem azt teszi, amit kérnek tőle, vagy kommunikációban terel, hárít, kibújik, tudatalatti manipulációjával akadályozza az együttműködést.

Ezzel komoly agressziót képes Annából kiváltani, akinek nyílt agressziója legalább felismerhető, míg Gábor kívülről higgadt, nyugodt, udvarias marad. A végén Anna lesz a hibás, az őrült, aki vállalhatatlanul viselkedik.

A kapcsolat vége

Ezen a ponton a kapcsolat már nem képes magát gyógyítani, nem azért, mert nincs szeretet, hanem mert a legmélyebb sérülések aktiválódtak, és legjobb szándékuk ellenére is csak egyre egymás sebeit mélyítik. Már nem tudnak különbséget tenni a múlt és a jelen között, a fájdalmaikat nagyon is a mostban élik meg. Nem tudnak kilépni a gyermeki állapotból, ami egyre hosszabban van már elől, így a kapcsolat szükségszerűen újrajátssza önmagát. A másik már nem partner, hanem a feszültség és a fájdalom okozója. Ha legalább az egyik fél tartani tudná a saját érzéseit és nem cselekedne azonnal, az egy kilépési pont lehetne, de erre egyelőre nem képesek.

A kapcsolat lehetséges megoldása

A kilépési pont az lenne, ha egyikük sem menekülne el a saját érzései elől, Anna a kapaszkodással, Gábor pedig az érzelmei és a kapcsolat előli kivonulással.

Anna szembemenne minden korábbi hiedelmével, miszerint ha megmutatja magát, a másik magára hagyja őt, és képes lenne kimondani legmélyebb félelmeit és igényeit. Gábor pedig szembemenne minden reflexével és maradna. Kimondaná ő is az érzéseit, amit egész életében elrejtett.

Mivel nem védekeznének az érzéseik ellen, nem is bántanák egymást. Így a másikat sem késztetnék védekezésre, és automatikusan kinyúlnának egymás felé. Képesek lennének megadni egymásnak azt, ami a gyógyulásukhoz szükséges: megértést és a másik megtartását.

Valódi kapcsolódás jönne létre és a közelség fenntartható maradna. Anna biztonságban érezné magát és ezért megtanulna bízni, elhinni, hogy Gábor marad. Gábornak pedig nem kellene többé védekeznie elégtelenség-érzése miatt, és az érzések többé nem ijesztenék meg.