fbpx
Segítő beszélgetés egyedülállóknak

Segítő beszélgetés egyedülállóknak

Vannak, akik egész egyszerűen párt találnak, megházasodnak és családot alapítanak. És vannak, akik mintha egész életükben a párkapcsolat kérdését járnák körül.

“Legalább nem maradnak benne a rosszban”, mondják, és ez valóban egy jó pont, “mást akarnak, mint ami a szüleiknek volt”, és ez is gyakran érthető.

De mégis miért van az, hogy amikor párkapcsolatba lépnek, akkor mindig újra a “rossz”-at játszák újra, mint egy vég nélkül ismétlődő forgatókönyvet, rosszul választanak, rosszul döntenek, és a kezdeti lelkesedés és remény után újra és újra ugyanazokkal az érzésekhez jutnak: “úgyis elhagy, becsap, megcsal, nem ért meg, nem figyel rám, nem kellek neki eléggé, nem szeret”. A kapcsolatot végig szorongják, majd az újabb és újabb szakításokba gyakran belebetegednek, hogy azután egy következő kapcsolatban tapasztalhassák meg ugyenezt, mindig kicsit másképp…

A nemet mondás képessége önmagában nagyszerű, az életerőt tükrözi, de egy idő után felmerül, hogy lassan azért igent is kellene mondani…

A nemet mondás képessége egy egészséges önvédelmet mutat, amely nem engedi, hogy egy nem elég jó kapcsolatba teljesen beleengedjék magukat, így aztán a kapcsolat ambivalens a legelejétől fogva. Mégis csinálják, mert bár a kapcsolat nem jó, és az igényeik és a szükségleteik nincsenek kielégítve, EZT a kapcsolatot akarják megszerelni, ezzel akarnak helyrehozni valami sokkal korábban elromlottat. És bár egész életükben ezt kerülik, a kapcsolat mégis csak a szülőkkel megélt viszonyt tükrözik. Itt akarják megjavítani azt, ami gyerekkorban romlott el. Mindaddig, amíg ez a gyerekkori hiány motivál, és egyben annak a tehetetlensége, hogy nem vagyunk képesek mégsem megváltoztatni a másikat, ugyanazokat a sémákat éljük újra.

Amikor azonban megszületik a “képes vagyok rá”, “alkalmas vagyok”, “nem függök már a szeretetétől vagy elismerésétől” érzése, bekövetkezik a gyógyulás, és ezután a kapcsolat önmagunkkal vagy a következő párkapcsolat már nem arra lesz, hogy ezekre a sebekre nézhessünk újra, hanem egyszerűen egy támogató, töltő, élményt adó kapcsolódás, amely felé nem lesz már olyan nehéz elköteleződni.

Módszer

Akármilyen problémával is kezdjük, mindig az emberi kapcsolatainkról van szó, legyen az a jelenlegi vagy a szüleinkkel korábban megélt. A családterápiában alkalmazott módszerek egyéniben is nagyon hatékonyak, ezért a kérdést mindig rendszer-szemléletben közelítem meg, és sok gyakorlatra, dramatikus eszközre lehet ezért számítani.

Írások

Párkapcsolatok témában ITT.

Online formában

“A találkozás” — otthon végezhető feladat-csomag egyedülállóknak megvásárolható itt.

Bejelentkezés személyes segítő beszélgetésre


    Kérdésed van?